Hajni és Mihai hír- és imalevele – Faluról a missziós központba

Egy hónap Umin faluban

Kedves barátaink és partnereink!

Március 22-én, 2 hónapos felkészítő után a POC (Óceániai Orientációs Képzés) táborában, mely a Nobonob hegyen terül el, a képzés részeként ki lettünk küldve egy falusi környezetbe, Uminba, egy hónapra. A helyi család, mely gondunkat viselte ez alatt az idő alatt (Tok Pisin nyelven: wasfamili) rendelkezésünkre bocsájtotta a vendégeknek épített bambuszházukat. A ház egy folyó partján helyezkedik el, mely egyben “fürdőszobánk”, “mosógépünk” és “mosogató kagylónk” is volt. A folyó nagyon szép, de “kakaós kávévá” válik amikor esik az eső, ami igen gyakran előfordul ezen a trópusi vidéken, ebben az évszakban.

A befogadó családunknak 3 gyermeke van és nagy rokonsága (csak a családfő részéről közel 7o személy, gyerekeket is beszámolva), nagy részük a közelben lakik. A helyi szokásoknak megfelelően mindannyian eljöttek meglátogatni és gyakori kapcsolatban voltunk velük. Megtapasztalhattuk itt a helyi emberek életének egyszerűségét., ugyanakkor érezhettük azoknak az elektronikai eszközöknek a hiányát amelyekhez szokva voltunk. Nem volt áramforrásunk, tehát hűtőszekrényünk sem, nem volt csapvíz, de még ivóvíz sem (a vizet szűrni, fertőtleníteni kellett). Nem fogtuk fel eddig, milyen nehéz is lehet: egy hónapra előre tervezni, hogy milyen ennivalót vigyünk magunkkal, amit hűtő nélkül is tárolhatunk; tüzön főzni az adott körülmények közt; bambuszházban aludni, melyben gyakran fordultak meg hívatlan vendégek (mint például hangyák, egerek, csótányok, pókok, gyíkok és néha apróbb rákok is, stb).

Meglepődve tapasztaltuk, hogy az otthon megszokott 5-1o perc helyett, itt 3o-6o percbe kerül egy tea elkészítése (attól függően, hogy mennyi vizet forralsz, milyen nedves a levegő és a tűzifa), nem beszélve a főzésről ami nagyban megnehezítette a napi rutinunkat. Szervezetünk nem volt szokva ezekhez a körülményekhez, de az Úr megerősített minket. Házunk egy üres szobából, egy verandából és egy “hauskuk”-ból állt: két bambusz asztallal és egy paddal ellátott fedett hely a ház mellett, ahol a földön raktunk tüzet a főzéshez és a szúnyogok távol tartásához. Mindezen körülmények és gyengeségeink ellenére, Isten különösképpen munkálkodott. Az Umin-i tartózkodásunk végén még inkább megerősödött bennünk az a tudat, hogy milyen fontos hűségesen kitartani a végsőkig az Úr elhívásában. Nem a mi teljesítményünk a fontos, hanem amit Isten Lelke végez az Ígén keresztül, sokszor rejtve szemeink elől, bennünk és másokban, egyaránt.

Ottlétünk alatt feladataink közé tartozott, hogy: megtanuljuk jobban a Tok Pisin nyelvet; helyi tapasztalatokat szerezzünk és megértsük jobban a helyiek kultúráját, szokásaikat; elkészítsük befogadóink családfáját és egy helyi térképet, hogy jobban megértsük, kivel beszélünk és hol laknak. Ugyanakkor, minden nap kellett olvasnunk a Tok Pisin Bibliát, hogy jobban elsajátítsuk a vallásos kifejezéseket is. Ezekre az esti alkalmakra meghívtuk “családunkat” és a közelben lévő rokonokat is, alkalmak, melyek idővel jó lehetőséget adtak nemcsak az olvasásra, de a szöveg alapján való beszélgetésekre, bizonyságtételre és imádkozásra is. Sikerült átvenni az első 12 részt a Római levélből, és, mivel a Húsvétot is ott töltöttük, átolvastuk a Máté 22-28-at is. Bár a “családunk” részt vett minden alkalmon, és a rokonok is néha-néha, sokszor elbátortalanodtunk, úgy érezvén, hogy nem igazán érdekeltek az Ige iránt.

dum02172

Ugyanakkor találkoztunk értékekkel is a kultúrájukban. Egyik nap, waspapa elvitt egy “Sigan bungim”-ra (magyarul: kézfogó találkozó). Ez tulajdonképpen egy békeszerződés megkötésének alkalma, jelen esetben, két kiterjedt család megbékélése (két különböző faluból). Egy ilyen család kb. 6o-1oo embert foglal magába. A konfliktus 3 generációra visszamenőleg kezdődött. Egy disznót kellett volna visszaadjon az egyik család és ez az ígéret eddig nem volt teljesítve. Most az unokák úgy döntöttek, hogy teljesítik ezt, és készek voltak megfizetni az árát. Mindkét törzs férfi tagjai felszólaltak, elmondták, hogy mi is történt, és készek voltak helyreállítani a békét és harmóniát, mely nagyon fontos eleme kultúrájuknak. Imádkoztak Istenhez és kérték az Ő áldását. A “waspapánk” családja sorbaállt, a másik részről pedig mindenki jött sorban és kezet rázott régi ellenségeivel. Ez a gesztus azt jelképezte, hogy ezek után egy családdá válnak. Az adós család hozott ajándékba egy nagy disznót, mely nagyon drága és nagyon keveseknek van PÚG-ban. Ugyanakkor, a másik fél is hozott több ajándékot (cserépedényeket, rizset, banánt, csirke- és disznó húst, kenyeret), elfogadásuk és tiszteletük jeléül.

Az alkalom végén, az ajándékok szét lettek osztva a közösség tagjai közt, annak ellenére, hogy általában csak a “nagy ember” (a békeszerződés kezdeményezője) fizet az ajándékokért. Sokat tanulhatunk tőlük: az odaadást és készséget, hogy megfizessék az árát a béke helyreállításának. “Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” (Róma 12:18)

Egyik délután, amikor a “waspapa” kenuját javítottuk, megkérdezte tőlem, hogyan lehet Istennel való kapcsolata. Pár estével azelőtt, az esti alkalmaink során, a Római levélből olvasva beszéltünk arról, hogy mennyire fontos az Istennel való kapcsolat. Most pedig azt szerette volna tudni, hogy hogyan lehetséges ez. Waspapának több kérdése is volt ottlétünk alatt, melyekre -remélhetőleg- tudtunk kielégítő válaszokat adni, tekintettel nyelvi határainkra.

A véső meglepetés, melyet az Úr készített számunkra, az utolsó estén, az “amamas kaikai” (örömteli együtt-evés, jelen esetben: búcsú együtt-evés) után történt. Mikor már mindenki hazamentaz utolsó esti Biblia-hallgatási alkalomról is, waspapa kifejezte vágyát, hogy imádkozzunk érte és, hogy ő is imádkozzon, hogy legyen Istennel való kapcsolata. Mielőtt imádkoztunk, kifejeztük örömünket döntésével kapcsolatosan, de ugyanakkor elmagyaráztuk, hogy döntése csak kezdete az Istennel való kapcsolatának és nem vége, vagy teljes beteljesülése. Hálásak vagyunk az Úrnak az Ő munkájáért, amit egy ideig elrejtett szemeink elől.

Imádkozunk, hogy waspapánk hite egyre nőjön és pozitívan befolyásolja szűk és kiterjedt családját is, ugyanakkor, hogy találjon érett hívő embereket a környezetében akikkel közösségben lehet és bátoríthatják egymást. Imádkozzanak velünk mindezekért! Tartottuk a kapcsolatot velük telefonon, és örömmel értesültünk arról, hogy wasmama is elkezdett menni a templomba. Mindezek bátorítólag hatottak ránk és segítettek megérteni, hogy ahol azt hittük, hogy érdeklődés, ott Isten bebizonyította, hogy a valóság más.

Uminban való tartózkodásunk utolsó napján kb. 4o személy jött el csak waspapánk családjának részéről egy közös búcsú ebédre. Mindegyikük hozzájárult valamivel az ebédhez és ajándékokat is hoztak. A befogadó családunk 2 csirkét vásárolt erre az alkalomra, mely nagy anyagi erőfeszítést jelent a PÚG-i kontextusban. Ez is része kultúrájuknak, így ünnepelnek, vesznek búcsút és mutatják ki tiszteletüket és hálájukat, hogy velük töltöttük ezt az időt. Emlékezetes alkalom volt!

Most a missziós központban, Ukarumpában vagyunk

Uminból visszatértünk 5 napra a POC táborba, egy kielemző alkalomra és, hogy összecsomagoljunk az új állomásra. Április 25-én Ukarumpába, a PÚG-i SIL missziós központjába repültünk, mely 2000 m-en terül el, a hegyvidéken. Ez egy teljesen más világ az eddigi, óceán közeli vidékhez képest: más táj, más éghajlat, más emberek és sokban más kultúra. Találkoztunk az SU (“Biblia használatának elősegítése”) terület egyes tagjaival és koordinátorával (ez az a terület amelyben szolgálni szeretnénk), és bónuszként, romániai kollégáinkkal és barátainkkal, a Taciuc családdal, akik az út túloldalán laknak és akik finom étellel fogadták a jó falatokra “kiéhezetteket”. Nemrég megtudtuk, hogy egy másik román ajkú testvérnő (az Egyesült Államokból) is szolgál itt egy Biblia fordítási projektben.

Corina több éve imádkozott, hogy az Úr küldjön Romániából is munkásokat ide. Nagyon meghatódott amikor megtudta, hogy 2 család is érkezett az orszagba és végre lesz kivel beszéljen románul. Mi is érezzük ennek áldását. A fent említett személyek mind segítettek az Ukarumpa-i életre való átállásra, beilleszkedésben. Túl vagyunk egy egy hetes orientációs képzésen Ukarumpát illetően, és május 17-én kezdjük, a munkaterületünkre (SU) vonatkozó specifikus képzést, mely mellett több más szemináriumon, mühelymunkán, kurzuson fogunk részt venni, melyek mind segítenek majd a további szolgálatunkban.
Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy megőrzött és a testvéreinkért akiknek imádságai kísértek ezekben a nem könnyű hónapokban. Köszönjük az anyagi támogatásokat is, melyek lehetővé tették mindezt!

IMATÉMÁINK:

Hálásak vagyunk:

  • hogy az Úr megóvott minket nagyobb problémáktól, betegségtől;
  • a Szentlélek munkájáért amit a házigazdánk (waspapa) életében végzett;
  • hogy sokat haladtunk előre a Tok Pisin nyelv elsajátításában;
  • hogy kaptuk az Igét mely élő és ható.

Imádkozzunk:

  • hogy tudjunk helyesen viszonyulni a kulturális különbségekhez, úgy a helyiekkel, mint a világ más részeiről érkező munkatársakkal kapcsolatosan is;
  • hogy az Úr adjon erőt és értelmet, hogy be tudjunk fogadni minél több értékes információt ami az itteni kultúrát, a Tok Pisin nyelvet és a Biblia használatának elősegítésére vonatkozó specifikus képzéseket illeti, és tudjuk azokat gyakorlatba ültetni;
  • védelemért, testi-lelki támadásokkal és betegségekkel szemben;
  • hogy az Úr készítse a mi szívünket azok felé akik felé szolgálni fogunk és azok szívét is felénk.

Köszönettel, Hajni és Mihai